Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Sok nyitott kérdés van még az e-recepttel kapcsolatban, amelyeket a fejlesztők szándékai szerint a márciusban induló tesztüzem idején megpróbálnának tisztázni. Az előnyök között említik, hogy egyes betegeknek kevesebbet kellene orvoshoz járni receptet felíratni, a gyógyszertári dolgozóknak pedig nem okoznának fejfájást helytelelenül megírt vagy félig kitöltött receptek - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Március elején harminc patikában kezdődik el az a kísérleti program, amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A gyógyszertárak szeptember elejétől csatlakozhatnak a rendszerhez, az éles indulás novemberben lesz. Ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, be kell jelentkeznie annak rendszerébe – mondta a lapnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke.
Ahhoz, hogy mindez határidőre megkezdődhessen, az orvosok vényfelíró programját is fejleszteni kell.
A változás a betegek számára is jelenthet előnyöket. Például krónikus betegségek esetén a stabil fenntartó kezeléshez szükséges gyógyszereket egy felírás után két-három alkalommal is ki lehet váltani, vagyis elvileg kevesebbet kellene az orvosnál ülniük.
Az újdonságról a múlt héten a hvg.hu részletesen beszámolt:
Eeszt-teszt: gombnyomásra elérhető lesz minden magyar beteg minden adata
Próbaüzemre kapcsolt az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt). A páciensek már most meghatározhatják, kik és milyen egészségügyi adataikba tekinthetnek bele. Ha minden úgy fog működni, ahogy a demo program mutatja, az egészségügy valamennyi szereplője beléphet abba az informatikai szolgáltató térbe, ahol hozzáférhet más intézményekben keletkezett adatokhoz.
Van még mit tisztázni
Nyitott kérdések még bőven vannak. A receptet például az OEP akkor tudja teljesítettként elfogadni, ha a beteg aláírása is szerepel rajta. Ezt az új rendszerben is biztosítani kell, hasonlóan ahhoz, ahogyan egyes bakkártyás fizetéseknél.
A kamarai elnök szerint a gyógyszertárak ragaszkodnak ahhoz is, hogy a rendszer csak szabályos vényeket fogadhasson be, mert ezzel elvileg megszűnhetnének a rosszul felírt vagy olvashatatlan receptekkel kapcsolatos viták.
Az e-recept bevezetése az egészségbiztosítónak azért jelentene komoly előrelépést, mert most csak a kiváltott recepteket tartják nyilván. Emellett ködbe vész a betegek együttműködési készsége is, vagyis az, hogy a felírt recepteket ki hogyan váltja ki. Pedig ezek fontos adatok, elemzésük rámutathat arra is, hogy egy terápia miért sikeres vagy miért nem.
Kulcsfontosságú ugyanakkor, hogy a betegek, különösen az idősebbek az orvostól továbbra is úgy távozzanak, hogy kapjanak valamilyen jelképes receptet is, amely alapján nyomon tudják követni, milyen készítményeket rendelt számukra az orvos. Ez a papír önmagában nem lesz alkalmas sem a gyógyszer kiváltására, sem a társadalombiztosítással való felszámolásra. A betegek úgy is rendelkezhetnek, hogy ilyen papírt nem kérnek, ez esetben csak személyes okmánnyal kell magukat azonosítani a patikákban – derül ki a cikkből.
Sok minden más mellett a rendszer újdonsága lehet az is, hogy eltűnnek az úgynevezett biankó receptek, az orvosok nem fognak tudni dátum nélküli vényt kiállítani ugyanis.
Az még kérdés, hogyan használhatják majd az e-rendszert a rokonok. Most a receptet gyakorlatilag bárki kiválthatja ugyanis, az elektronikus rendszerben viszont gondoskodni kell arról, hogy a kiváltó valahogy igazolja a jogosultságát. Ennek megoldásán még dolgoznak.
Ugyanígy kérdés, hogy az egészségbiztosító adatbázisa, az orvosi vényíró program adatbázisa és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet gyógyszeradatbázisa hogyan áll majd harmóniában az e-receptes rendszerben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.