Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik legnagyobb szállásfoglaló portál, a Booking.com ellen.
A GVH a holland anyacég és a magyar leányvállalat ellen is vizsgálatot indított – hangzott el a Trend FM adásában, ahol Basa Andrea versenyhivatali szóvivővel beszélgettek.
A gyanú szerint a magyar Booking.com lehetővé tette a szállásadók számára, hogy egyeztessék az áraikat – írta a műsort idéző turizmus.com.
A magyar leánycégnél helyszíni, rajtaütésszerű vizsgálatot is tartottak a GVH munkatársai.
Basa Andrea a hvg.hu-nak is megerősítette, hogy március 7-én vizsgálat indult a Booking.com International BV és a Booking.com Hungary Kft.-nél, az utóbbinál pedig "kvázi házkutatást" is tartottak.
Ez utóbbihoz egyébként bírói jóváhagyásra volt szükségük, amit meg is kaptak az akció előtt.
A szóvivő szerint a feltételezett jogsértés mögött versenykorlátozó megállapodás állhat a jelenlegi gyanú szerint.
A Booking.com ugyanis tavaly óta olyan hírleveleket küldött ki a náluk regisztrált magyarországi szálláshelyeknek, amelyek az árazásuk összehangolására sarkallhatták őket.
Azt a szóvivő nem árulta el, hogyan zajlott a rajtaütésszerű helyszíni vizsgálat, vittek-e magukkal dokumentumokat, illetve a leánycég együttműködő volt-e.
A vizsgálat határideje egyébként 6 hónap, amelyet kétszer is meg lehet hosszabbítani, újabb 6-6 hónappal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.