Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Szentpétervárra indít fapadost a légitársaság.
Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között.
A bejelentésen szintén jelen lévő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a lehető legjobbkor jött a járatnyitás gazdasági, kereskedelmi és turisztikai szempontból is, mert Szentpétervár fontos gazdasági és kereskedelmi központ, fejlett térség, és az orosz kiutazó turizmus fontos városa.
Szijjártó arról is beszélt, hogy miközben politikai szinten az orosz embargó mellett érvelnek, a nyugati társaságok folyamatosan kötik a megállapodásokat az orosz gazdasági társaságokkal. A szankciók az exportot és a turizmust is visszavetették, de Szijjártó szerint idén az első két hónapban már 25 százalékkal bővült az Oroszországba irányuló export az egy évvel korábbihoz képest, és a turizmusban is megállt a csökkenés.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.