Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Fertőzött tejből készült sajtja rendőrségi dolgozókat betegített meg, emiatt vonnak felelősségre egy gazdát. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat ellene.
A 37 éves lajosmizsei gazda a saját tehenészetéből származó tejből 2015. április 16-án medvehagymás sajtot készített, amit az egyik közeli étteremnek adott el.
Pár nappal később, április 23-án, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság dísztermében tartott Szent György napi fogadáson az étterem által felszolgált ételek között volt a vádlott medvehagymás sajtja is, többen fogyasztottak belőle. Még aznap délután 12 dolgozónál heveny gyomorgörccsel, hidegrázással, hányással és hasmenéssel járó, néhány óra alatt lezajló rosszullét jelentkezett. Egyikük állapota olyan súlyos volt, hogy kórházba került.
A rendőrségi dolgozók ételmérgezéses megbetegedését az állófogadáson felszolgált medvehagymás sajt okozta; baktériummal fertőzött tejből készült. Mindez úgy történhetett meg, hogy a vádlott elmulasztotta a nyers tej jogszabályban előírt havonta kétszeri laboratóriumi vizsgálatát, azt csak havonta egyszer végeztette el, így későn ismerte fel, hogy nemcsak a március 1-jén észlelt, egy tehenet érintő tőgygyulladással áll szemben, hanem további 14 tehene is fertőzött.
A büntetlen előéletű vádlottra az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.