Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Épkar Zrt. vitte el a többmilliárdos megbízást.
Megvan a kivitelező, aki felújíthatja az Olof Palme Házat – írja az Mfor.hu.
A lap azt írja, a közbeszerzési eljáráson két cég nyújtott be ajánlatokat, az egyik a stadionépítésben is jeleskedő ZÁÉV Építőipari Zrt. nettó 3,088 milliárdos, a másik pedig az Épkar Zrt. pedig 3,063 milliárdos ajánlattal. Mivel az Épkar ajánlata volt a legjobb ár-érték arányú, így november 13-a után velük köthet szerződést az ajánlatkérő, a Városliget Zrt.
A Karcagról indult Épkar Zrt. tulajdonosa Szeivolt István, és a cég nyerte a Hajós Alfréd Sportuszoda felújítására kiírt pályázatot is, valamint a Komjádi felújításán is dolgozhattak.
Az Épkar alvállalkozóként szeretne a munkálatokba bevonni két tárgyrestaurátor művészt, és a homlokzati állvány biztosítását is kiadná egy másik cégnek. A dokumentum szerint a budapesti MentArtis Kft. és a dunaföldvári Gemens-Állványozó Kft. dolgozhat még az Olof Palme Házon.
Az Olof Palme Ház teljes külső és belső felújításáre még nyáron írták ki a közbeszerzési eljárást, az ajánlatokat pedig szeptember végéig várták. A projekt azonban úgy tűnik, hogy a tervezettnél valamivel drágább lesz, hiszen a korábbi hírek szerint a felújításra 2,5 milliárd forintot szántak. Ehhez képest több mint félmilliárddal drágább ajánlatot fogadott el az ajánlatkérő. Sőt, mint az az összefoglaló tájékoztatásból ki is derült, 3 milliárdnál olcsóbban nem is érkezett ajánlat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.