Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egy lámpacsalád készül majd Szarvason.
Közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává válik a projekt révén. Csébits Ferenc vezérigazgató sajtótájékoztatóján elmondta, a fejlesztéssel közel 200 új munkahelyet teremtenek Szarvason, a beruházásnak köszönhetően jövőre a 2016-os kétszeresére bővülhet a termelés. Kifejtette, a cég az emblematikus Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyárt, utóbbinak 70 százalékát exportálják a világ szinte valamennyi országába.
A 100 százalékig magyar tulajdonban lévő vállalat 1996-ban kötött partnerségi megállapodást a svéd bútorkereskedő céggel, az IKEA-val – mondta el Gáspár Gergely kereskedelmi igazgató. A közelmúltban pályáztak a cég egyik lámpacsaládjának egyedüli gyártására, amely az egyik legösszetettebb lámpa a kínálatban, mintegy 40 alkatrészből áll. A gyártást egy kínai vállalattól veszik át, számításaik szerint nyáron már a cég lesz a termék kizárólagos beszállítója az IKEA-nak. Jelenleg heti 20 ezer darab lámpát készítenek, de a gyártás átvétele után évi 1 millió lámpa értékesítését tervezik - tette hozzá.
A vállalat a beruházás során 4 ezer négyzetméter üzemterületet újított fel, amelyből 2500 négyzetméter termelési terület. Csaknem 30 gépet, fröccsöntőberendezéseket, adagoló- és szárítórendszert, új lakkozósort, vákuumfémgőzölő-kabint szereztek be; és háromféle új technológiát vezettek be, nagyfokú automatizálást és robotizálást is végrehajtva. A tervezett 200-ból 120 új munkavállalót már felvettek. Egy részük diplomás, vezető szakember – fejtette ki Gáspár Gergely.
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A vállalat Magyarország legnagyobb lámpa- és világítótest-gyártó üzemévé vált, a lámpák előállításához szükséges műanyag, fa, és fém alkatrészek saját üzemeikben készülnek, emellett saját galvanizáló, valamint festő gyártósorokkal is rendelkeznek.
Üveghajlító üzemükben – amely Európában az egyik legnagyobb teljesítményű ilyen üzem – négy ipari kemence segítségével folyamatosan állítják elő az üvegbúrákat és üveglapokat. A dolgozók létszáma 420, kétharmaduk lámpa-, egyharmaduk kávéfőzőgyártással foglalkozik.
A vállalat adózott eredménye 2016-ban 56 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 16 millióról. Az értékesítés nettó árbevétele 2016-ban 3,77 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 3,8 milliárd. Ebből a belföldi értékesítés 1,57 milliárd forintot tett ki az előző évi 1,2 milliárddal szemben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.