Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lapunknak már korábban megerősítette vételi szándékát.
"Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió kormánykritikus, hazafias és színvonalas orgánumok maradjanak, hogy megmaradjanak, és ezzel szolgálják a nemzeti közösségünket. A vagyon, amit örököltem felelősséget jelent, hogy úgy használjam, hogy abból a nemzet egésze hasznosul. Ezért a mai nap ajánlatot tettem a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió megvételére és fönntartására" – jelentette be a Facebookon Ungár Péter.
Az LMP elnökségi tagja azt is hozzátette: a tárgyalások lezárásáig nem fog nyilatkozni.
Azután, hogy kedd délelőtt bejelentették, a Lánchíd Rádió éjfélkor elhallgat, a Magyar Nemzet pedig szerdán jelenik meg utoljára, illetve, hogy a Heti Választ eladásra kínálja Simicska Lajos, felröppentek az első hírek Ungár vételi szándékáról. Az LMP elnökségi tagja, leendő képviselője lapunknak később meg is erősítette: formálisan is ajánlatot tesz.
Ungárnak édesapja, Ungár András révén van jelentős vagyona, annak halála után testvérével és édesanyjával, Schmidt Máriával közösen megörökölte tőle a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. jelentős üzletrészét.
Ahogy korábban megírtuk, a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján Szél Bernadett kérdésre válaszolva elmondta: amikor megtudta, hogy Ungár megvenné a médiumokat, behívta, hogy beszéljen vele a lépésről. Az LMP társelnökének úgy tűnik, Ungárnak a vásárlással egyetlen célja van: hogy a lapok és a rádió ne tagozódjon be a propagandagépezetbe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.