Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem éri el a kiskereskedelmi szektor átlagát a DM-ben, a Rossmannban és a Müllerben dolgozók bére – derült ki a nemrég megjelent éves beszámolókból.
Magyarországon 2017-ben egy átlagos munkavállaló bruttó 297 017 forintot keresett, míg a kiskereskedelmi szektor 239 729 forintot, a fizikai dolgozók 199 226 forintot, a szellemi dolgozók pedig 325 539 forintos bruttó jövedelmi átlagot értek el a KSH adatai szerint.
Ezekhez képest óval magasabb összegeket lehet megkeresni a Lidlben és az Aldiban. A Spar nem nyilatkozott a náluk megkereshető pontos összegekről, és kárhoztatta is a szerintük az egész szektort, illetve kifejezetten a munkavállalókat rosszul érintő bérháborút, mely ráadásul nem is az átlagosan, hanem a maximálisan elérhető kereseteket kommunikálja.
A Pénzcentrum most a 2017-es évi pénzügyi beszámolók kiegészítő mellékleteiből gyűjtötte ki a drogériák fizetési adatait, ez alapján a Rossmannál egy fizikai dolgozó átlagbére bruttó 182 469 forint volt 2017-ben, ami 19 százalékkal volt magasabb, mint 2016-ban, a szellemi dolgozók átlagos fizetése pedig bruttó 585 903 forint volt, mely 12 százalékkal haladta meg a tavalyit. Az átlagfizetés 250 375 forint volt.
A DM-nél 246 288 forint volt az átlagfizetés a 2016/2017-es évben, itt 8,2 százalékos béremelést hajtottak végre. A legkevesebbet a Müllernél lehetett hazavinni ott a bruttó átlagbér 204 737 forint volt, mely 4,9 százalékos emelkedés a 2016-os bérekhez képest, így tavaly átlépték a 200 ezer forintos határt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.