Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Négy csillagnál alacsonyabb értékelésért 6 hónap blokkolás jár.
Drasztikus intézkedést vezet be az Uber ausztrál és új-zélandi felhasználói körében: azokat az utasokat, akik a sofőröktől négy csillagnál alacsonyabb értékelést kaptak, hat hónapra blokkolja a rendszer. Nem ez az első olyan változtatás, amit először ezekben az országokban vezet be a cég: Ausztráliában és Új-Zélandon lépett életbe először az a szabály, hogy az utazás végén nem csak a sofőröket, hanem az utasokat is értékelni kell az alkalmazáson keresztül.
A BBC-nek az Uber egyik szóvivője azt mondta: a változtatás alig néhány ezer embert érint majd a két ország 2,8 millió felhasználója közül. A cél az, hogy az utasok kulturáltan viselkedjenek az autóban, és a lehető legkevesebb bosszúságot okozzák a sofőröknek.
A változtatás szeptember 19-én lép életbe, az utasokat pedig az alkalmazás többször is figyelmezteti majd, mielőtt blokkolják őket. Susan Anderson, az Uber helyi vezetője szerint azt tapasztalják, hogy az utasoknak csak egészen kis százaléka viselkedik tiszteletlenül a sofőrökkel szemben, a többséggel nincsen probléma. Anderson úgy véli, hogy néhány egyszerű szabály betartásával az utasok elkerülhetik azt, hogy letiltsák őket. Nem szerencsés például szemetet vagy felfordulást hagyni magunk után az autóban, és minden esetben úgy érdemes viselkedni a sofőrökkel, ahogyan azt mi is elvárnánk.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.