Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyar Iparszövetség elnöke szerint a vállalkozói környezet 2018-ban kedvezően alakult, a gazdaság számos területén kiugró eredmények születtek, a gazdasági bővülés fejlődési lehetőséget teremtett a kis- és középvállalkozásoknak is.
Pozitív eredmények tartják munkaadói érdekképviseletként, hogy Magyarországon 2018-ban több mint 10 százalékkal emelkedtek a bérek, keresetek - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (Okisz) ügyvezető elnöke, aki szerint ugyanakkor a bérhelyzet értékelésekor látni kell, hogy a pénzügyi válságot követően a kkv-knál alacsony szintről indult a bérfejlesztés. A szövetség elnöke szerint a bérfejlesztéssel nem szabad megállni, mert a magyar bérek még így is nagyon alacsonyak az unióban.
Vadász György kedvezőnek folyamatnak tartja, hogy 2017-2018-ban jelentősen csökkentek a bérterhek, ami egyértelműen segítette a kis- és középvállalkozói szektorban a versenyképesség megőrzését. Az elnök abban bízik, hogy 2019-ben a magyar gazdaság fejlődése, növekedése a tervezett 4 százalék körül alakul, és akkor további két részletben csökkenhetnek az adóterhek.
A szövetség év végi elnökségi ülésén jó eredménynek értékelték azt is, hogy a foglalkoztatottság folyamatosan bővül. Magyarországon 4 millió 450 ezer ember dolgozik, ami nagyon kedvező arány a lakosság számához viszonyítva, ugyanakkor 200 ezer ember még mindig közmunkában dolgozik, vagy munkanélküli - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a Magyarországon működő külföldi tulajdonú multinacionális cégek exportteljesítménye, fejlett műszaki technológiája, versenyképessége példaértékű, ezt a hazai kkv-szektor nem tudja megfelelően követni.
A magyar kkv-szektor az uniós versenytársakhoz képest még mindig csak 44 százalékos teljesítményt tud felmutatni hatékonyságban, versenyképességben. Van mit behozni - fogalmazott Vadász György, aki szerint a hazai kkv-k helyzetén javíthat, hogy a legújabb növekedési hitelprogram jelentős keretet tartalmaz a szektor számára, a kkv-k 2,5 százalékos kamat mellett akár 1 milliárd forintot is igényelhetnek fejlesztésre. Szerinte a kkv-szektor hátrányát egyik pillanatról a másikra nem lehet ledolgozni. A felzárkózás hosszú folyamat, megfelelő stratégiára, tervre, szolgáltatásra van szükség, de a folyamat már elindult, a kkv-k tudnak tervezni, fejleszteni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.