Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megvizsgálták a magyarok munkahelyváltási szokásait, és kiderült: nem igaz, hogy ott van több váltás, ahol több munkahely közül lehet választani.
Hogyan váltanak munkát a magyarok? Erre kereste a választ a GKI Gazdaságkutató Zrt. A reprezentatív felmérésben a válaszoló aktív keresők mindössze 5,5 százaléka váltott egy év alatt munkahelyet. Azt feltételezhetnénk, hogy ahol több a munkalehetőség, ott jelentősebb mértékű a munkahely-változtatás, ez azonban nem igazolódott be – írták.
A munkahelyet váltók között a legnagyobb arányt a 30-50 év közöttiek képviselték (58 százalék), majd a 18-30 év közöttiek jöttek (39 százalék). Előbbiek esetében a családalapítás okozta többletjövedelem-igény, míg utóbbiaknál a pályakezdés nehézségei, a szakmai vagy anyagi előmenetelt lehetővé tevő munkahely megtalálása lehet a fő motiváló erő. Legkevésbé az 50 fő felettiek tudnak, akarnak váltani.
A vizsgálat két részre osztotta az országot: egy fejlettebb (Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl), valamint egy kevésbé fejlett részre. A prosperáló területeken csak a munkavállalók 3 százaléka, a kevésbé tehetős területeken élőknek viszont 9 százaléka váltott munkahelyet 2017-ben. Utóbbiak magasabb aránya részben magyarázható azzal is, hogy ott többen dolgoznak idénymunkán.
Ahol az átlagkereset alacsonyabb, így jóval bérérzékenyebbek a munkavállalók, ott kisebb emelésért is inkább váltanak. A fejlett régiókban, ahol nagy a munkaerőhiány, a vállalkozások igyekeznek megfelelő csomagot összeállítani, hogy megtartsák a dolgozókat, így ezekben a régiókban kisebb az érdekeltség a váltásra.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.