Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Egyre több cég teszi át a székhelyét a Brexit miatt Nagy-Britanniából Hollandiába.
Egyre több cég dönt úgy, a Brexit miatt átköltözteti központját Nagy-Britanniából Hollandiába. A holland gazdasági minisztérium azt közölte, hogy jelenleg 250 vállalattal, döntő részben brit, valamint amerikai és ázsiai cégekkel folytat egyeztetést központjaik áthelyezéséről. Elsősorban pénzügyi, reklámipari, biotechnológiai, egészségügyi és logisztikai cégek tervezik az áttelepülést Hollandiába. Tavaly 42 vállalat döntött így, ezzel 1923 munkahely szűnt meg Nagy-Britanniában. A brit EU-tagság a tervek szerint március 29-én szűnik meg.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?