Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egyik munkás kezét bekapta a betonozó gép, de a főnöke nem segített.
Betonozó gép kapta be egy munkás kezét, aki szerint a főnöke megpróbálta eltussolni a balesetet - számolt be az RTL Klub Híradója.
A 47 éves, háromgyermekes családapa azt mondta, egy Budapest belvárosi építkezésen történt a dolog, épp egy zsák cementet rakott a betonozó gépbe, amikor megcsúszott, a gép pedig bekapta a kezét. Egyik ujját levágta a gép, de másik kettőt is amputálni kell, így nem tud dolgozni.
A férfi azt mesélte a csatornának, hogy a baleset után a főnöke segítséget ígért, de végül csak húszezer forintot adott neki és a párjának.
A munkás végül feljelentést tett, jelentette az esetet a rendőrségnek és az illetékes kormányhivatalnak is, akik kivizsgálják az ügyet.
A csatorna megkereste az építkezés fővállalkozóját, aki annyit közölt, hogy az ő munkatársukkal nem történt baleset az építkezésen, de számos alvállalkozó is dolgozik az épületen. Az alvállalkozók nem reagáltak a megkeresésre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.