Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A budapesti, dunai hajószerencsétlenségnél a Viking Sigynt irányító ukrán kapitány az áprilisban Hollandiában történt baleset idején nem kapitányként szolgált az érintett hajón – állította csütörtökön a Viking Cruises hajózási vállalat szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.
"Meg tudjuk erősíteni, hogy a Viking Sigyn kapitánya április 1-jén a Viking Idun fedélzetén volt, de az incidens idején nem ő volt a hajó kapitánya. A hajót egy másik kapitány irányította" – mondta a szóvivő, de több részletet nem árult el, arra hivatkozva, hogy mindkét ügyben vizsgálat folyik.
Ahogy megírtuk, korábban a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.
Hivatalos: a Viking Sigyn kapitányának volt balesete Hollandiában is
Miután hajója a Hableánnyal ütközött, Jurij C. a telefonjáról adatokat törölt az ügyészség szerint.
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték biztosan túl, 9 eltűntet még keresnek.
A Viking Sigyn 64 éves, odesszai, ukrán állampolgárságú kapitányát, Jurij C.-t letartóztatták a magyar hatóságok. Ő ártatlannak tartja magát.
Az ügyészség csütörtöki közleményében azt is közölte, hogy C., miután szállodahajója összeütközött a Hableánnyal, adatokat törölt a telefonjáról.
Szerda este Magyar György, az elsüllyedt Hableány magyar matrózának családját képviselő jogász az ATV-ben arról beszélt, hogy szerinte nem lett volna szabad elengedni Magyarországról a Viking Sigynt, mert egyetlen nap alatt nem lehetett minden bizonyítékot begyűjteni a szállodahajón.
A Hableány és a Viking Sigyn ütközése után bekövetkezett tragédiáról itt olvashatja el az összes hírünket.Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.