Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A cég többek között a közmédia tartalmait kezelő rendszert fejlesztheti.
Nyerteseként hirdették ki a 4iG Nyrt.-nek az Antenna Hungária Zrt.-vel és az Appsters Kft.-vel közös ajánlatát az MTVA egyik közbeszerzési eljárásán, amelyet a szervezet komplex médiatartalom-kezelő és disztributáló rendszerének informatikai támogatására és továbbfejlesztésére írtak ki. A hírt a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelentette be.
A három cégnek a rendszer folyamati, technológiai, architekturális és infrastrukturális megújítását kell elvégeznie 48 hónapos időtartamban. Az ajánlat értéke 4 milliárd 436 millió forint.
A 4iG jó ideje sorra nyeri a különféle állami megbízásokat. A szekerük akkor táltosodott meg, amikor a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc 2018-ban feltűnt a színen. Orbán Viktor jó barátja egy évre rá azonban megvált a társaságtól, a cégtulajdon döntő része pedig Jászai Gellérthez került.
A cégről a minap az derült ki, hogy az űrtávközlésben terjeszkedne tovább.
Szétválik a 4iG irányítása, mert holdinggá alakulnak
Jászai Gellért szerint a holdingosítás a társaság menedzsmentjében is változásokkal jár.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.