Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cég eddigi vezetője kormányzati pozíciót kapott.
A jelenlegi vezérigazgató-helyettest, Kálmán Erikát nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma. A döntést azután hozták meg, hogy a Mediaworks eddigi vezetője, Szabó László – ahogy a közleményben fogalmaztak – más fontos kormányzati megbízatást kap. Szabót, mint kiderült, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter gyógyszeriparért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki.
Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban és közel tíz éve médiapiaci területen dolgozik. A közlemény szerint általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworkst: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.
A kuratórium megköszönte Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt „felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok”.
A közlemény nem tért ki rá, Kálmán Erikának azonban jelentős szerepe volt a Népszabadság öt évvel ezelőtti bezárásakor. Kálmán bizalmi embereként dolgozott együtt Heinrich Pecinával a BorsodChemnél, a Vienna Capital Partnersnél, majd a Mediaworksnél. Utóbbi vállalatnál az igazgatóság tagja volt, de a kiadó életében a Népszabadság beszántása előtti időszakban jelent meg közvetlenebbül. Üzleti kapcsolatai Pecinával még szorosabbra fűződtek a lap „felfüggesztése” után, mivel a kiadótól távozó Rónai Balázs vezérigazgató után neki kellett volna tárgyalnia a lap jövőjéről Murányi András főszerkesztővel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.