Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mártha Imre a kormányközeli lap értelmezésében szórja a pénzt. Mártha viszont úgy reagált: ilyenről szó nincs.
A kormányközeli Magyar Nemzet a Metropolra hivatkozva Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatójának Facebook-oldalán megjelent képekből írt cikket, azt is állítva, hogy Márthát a háta mögött „Gyurcsány-fiókának” gúnyolják a „megalázott” és „rettegő” dolgozók.
A lap azt rója fel a vezérigazgatónak, hogy nemrég a Costa del Solon, „a világ milliárdosainak egyik kedvenc méregdrága partvidékén jachtozott egy alulöltözött hölgy kíséretében”. Illetve, teszik hozzá, „igyekezett úgy fotózkodni, hogy a rajta lévő óra is jól kivehető legyen.” Az óra szerintük egy kb. 1 millió 900 ezres Breitling volt. Emellett valahol, valamikor egy „15 milliót érő, tényleg csak milliárdosok számára gyártott” Hublot (Unico King Gold Blue) órát viselt.
A Magyar Nemzet mindezek alapján a következő kérdést teszi fel a fővárosi közműcégek dolgozói nevében: „miközben a közterület-fenntartótól a Főtávig, a kertészeti vállalattól a kéményseprőkig folyamatos a leépítés, hogyan élhet ennyire nagy lábon, provokatív módon a közműcégek első számú vezetője?”
A cikkben nem reagál Mártha Imre, de a Telex elérte a közműholding sajtóirodáján keresztül kapott válaszokat. A társaság szerint a Gyurcsány-fióka kifejezést nem lehet értelmezni, mivel Mártha az első Orbán-kormány idején került az MVM-hez, az Orbán-kormány nevezte ki igazgatósági taggá.
Szerintük a Budapesti Közműveknél nincsenek elbocsátások, mivel jelentős létszámhiánnyal küzdenek: jelenleg 232 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket. A társaság számos lépést tesz, hogy biztosítsa a közszolgáltatásokhoz szükséges szakemberállományt – írták.
A fizetésről szólva pedig azt közölték, hogy Mártha Imre az FKF felügyelőbizottsági elnökeként a részére járó tiszteletdíjat az elmúlt közel kétéves megbízatása alatt
egyetlen alkalommal sem vette fel, a hulladékbegyűjtésben, a kukásautókon dolgozó kollégák részére adományozta ezen összegeket.
A válaszban ugyanakkor nem tértek ki rá, hogy mekkora fizetést kap Mártha Imre a közműholding vezetőjeként.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.