Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A GVH szerint a nem megfelelő szabályozással társadalmi károk alakulhatnak ki.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg a fővárosi önkormányzatot, mielőtt a fővárosi közgyűlés megtárgyalta volna Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról.
A taxisok, a főváros, illetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a múlt héten állapodott meg arról, hogy újból emelnék a tarifát, amiért „a nemzetgazdasági átlagkeresetek, az infláció és az üzemanyagok ára jelentősen növekedett”. A változás eredményeként az eddigi 700 forintos alapdíj, a 300 forintos kilométerdíj és a 75 forintos percdíj 35 százalékkal emelkedne. Így a fővárosi taxizás árai május 9-től a következők szerint alakulnának, ha a közgyűlés rábólint a módosításra:
A GVH mostani közleményében viszont arról tesz említést, hogy „versenybarát megoldásokkal sokkal kedvezőbben járhatnának a fogyasztók.” A hatóság ezért az újabb, áremelésre vonatkozó előterjesztés megtárgyalása előtt versenyt élénkítő alternatívákat javasolt.
„A budapesti taxis tarifák rögzítettek, vagyis a piacon jelenleg nem érvényesülhetnek az árverseny előnyei. A taxipiac szereplői rendszeresen igénylik a rögzített hatósági árak növelését, a fogyasztói érdekek képviselete azonban rendre elmarad. Az egyre magasabb hatósági árak csökkentik a taxik kihasználtságát, amely a taxisok részéről a további díjnövelési igény irányába hat. Ebből a szabályozási csapdából úgy lehetne legjobban kilépni, ha az önkormányzat minimalizálná az árszabályozási beavatkozását, minél nagyobb teret hagyva a versenynek és az egyensúlyi piaci árak kialakulásának” – írja közleményében a versenyhatóság.
Szerintük szűkíthető lenne az árrögzítés szabályozása azokra az esetekre, amikor a fogyasztó nem tud megfelelően előre tájékozódni a viteldíjakról (pl. utcai „leintés”, taxiállomáson sorban álló autók stb.), továbbá elősegíthető lenne a verseny azáltal is, ha a fix tarifák helyett a főváros csupán maximált árat írna elő, amely alatt kialakulhatna egy szolgáltatói verseny. A versenyhivatal úgy véli, hogy mivel a főváros számít a legnagyobb hazai taxipiacnak, „egy nem megfelelő szabályozás csökkenő hatékonyságot és nagy társadalmi károkat képes okozni e területen.”
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.