Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ötmilliárd forint forgalomból 1,8 milliárdos nyereséget ért el a Dolomit Kőbányászati Kft.
Jó éve volt a Dolomit Kőbányászati Kft.-nek, a cég forgalma 5 milliárd forintra nőtt, a nyereség pedig 1,8 milliárd forint lett. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy 1,8 milliárd forint osztalékot ki is vesznek a cégből.
A vállalat 51,1 százalékos többségi tulajdonosa Orbán Győző, a miniszterelnök apja. Rajta kívül még hét társtulajdonos osztozik a cég kisebbségi részén és így az osztalékon is.
A bevétel nagy része a kövek eladásából származik, ebből 4,3 milliárd forint bevétele lett a gánti bejegyzésű cégnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.