Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közel 20,4 milliárdos adózott eredményt ért el több mint 252 milliárdos nettó árbevétel mellett a Duna Aszfalt Zrt. 2021-ben. A nyereség negyedét kifizetik osztalékként.
20,392 milliárd forint volt 2021-ben a Duna Aszfalt Zrt. adózott eredménye, ami több mint 14,128 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Erről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján számolt be kedden a magyarországi út- és mélyépítési piac meghatározó szereplője.
Idei éves beszámolója alapján a cég nettó árbevétele, amely csak belföldi értékesítésből származott, elérte a 252,126 milliárd forintot, míg egy évvel korábban 43,272 milliárd forint volt, vagyis körülbelül 5,8 szeres növekedést ért el.
A Szijjártó Péter külügyminisztert 2020-ban megjachtoztató Szijj László tavaly a debreceni BMW-gyár körüli útépítési munkákat is elnyerő cége 2021-es árbevételének több mint 98 százaléka a közlekedésépítés területéről származott, amely lefedi az ország minden régiójában lezajlott útépítési munkák kivitelezését.
Beszámoltak még az áprilisban tartott közgyűlésről is, amelyen a társaság beszámolóját a részvényesek 240,390 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 20,392 milliárd forint adózott eredménnyel elfogadták.
A közgyűlésen arról is döntöttek, hogy az adózott eredményből 5 milliárd forintot osztalékra fordítanak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.