Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Duna Aszfalt a debreceni üzem környezetében építkezik majd.
1,772 millárd forintból épülhet ki a debreceni BMW-gyár körüli autó- és bicikliút, valamint csapadék- és szennyvízelvezető rendszer, vízvezetékrendszer és hírközlési hálózat – derült ki a friss Európai Uniós közbeszerzési értesítőből.
A beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány, a gyorsított tender eredményét Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, vagyis az ajánlatkérő közölte.
Az építendő utak közül az autóút 2x1 sávos lesz és 2040 méter hosszú, a bicikliút pedig 2115 méteres.
A tenderen nem csak a Duna Aszfalt indult – emlékeztet a Napi.hu: pályázott a STRABAG Építőipari Zrt., a Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Kft., a ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipar Fővállalkozó és Bányászati Kft., a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a Colas Út Építőipari Zrt. is.
A Duna Aszfalt Szíjj László tulajdona, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ő jachtjáról dolgozott és nyaralt tavaly a belarusz válság idején. Szíjj 7 milliárd forintot vett ki a közbeszerzéseken felpumpált Duna Aszfaltból.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.