Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A szakszervezet, amely már régóta szeretne vasárnap déli zárórát, az energiaárak megnövekedését is behozta az indokai közé. Az eddigi események alapján nem úgy tűnik, hogy nagy esélyük lenne a sikerre.
Az elszabadult áram- és gázárak miatt ma már a teljes vasárnapi boltzár is indokolt lenne – mondta a vg.hu-nak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Azt is hozzátette, hogy ennek ellenére a szakszervezet marad az eredeti célkitűzésénél, és a vasárnap déli kötelező záróra bevezetését próbálja elérni.
A 2015-ben bevezetett, 2016-ban megszüntetett vasárnapi boltzár részleges visszahozatalát, legalább vasárnap délutánokra, a KASZ már az energiaárak megemelése előtt a zászlajára tűzte, úgy is, hogy gyakorlatilag senki nem támogatja az ötletet. A Népszava júliusban arról írt, hogy a terület ágazati párbeszédbizottságának ülésén sem a munkaadók négy szövetsége, sem a másik munkavállalói érdekképviseleti szervezet nem állt ki a vasárnap déli boltzár mellett.
A Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál azt a hírt úgy kommentálta: a boltok többsége most is zárva tart vasárnap anélkül is, hogy erről törvény szólna. Azoknál viszont, amelyeknél a cégvezetés úgy dönt, hogy kinyitnak, a déli zárás azt jelentené, hogy pár óra munka kedvéért kellene kinyitni az üzletet, ráadásul a vasárnapi munkavégzés után járó 100 százalékos bérpótlék nagy részét sem kapnák meg így a dolgozók, miközben mégis be kellene menniük a munkahelyükre.
A vg.hu arra emlékeztet: legutóbb 2018-ban tárgyaltak kormányzati képviselők és szakszervezetek a vasárnapi boltzárról, bármi érdemi eredmény nélkül.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.