Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Idén és jövőre is húsz-húsz százalékos alapbéremelést akarnak, mert a mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak tartják.
Több száz dolgozó vonult hétfőn a Volánbusz budapesti székháza elé a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) felhívására – írja a Mérce. Dobi István, az érdekképviselet elnöke arról beszélt, hogy húsz éve várnak arra, hogy annyit keressenek, mint az uniós kollégáik. A vállalat idén 10, jövőre 5 százalékos béremelési javaslatot tett, de ezt nem írták alá, mert azt szeretnék, hogy idén és jövőre is 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket. A mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak nevezete.
Nézzétek meg, a kukások is kiálltak magukért, és eredményt értek el
– mondta, és hozzátette, hogy több mint egy hónapja nem tárgyal velük a Volánbusz vezetése, még a követeléseiket sem vették át.
Dobi szerint előfordul, hogy 15–16 órát kell vezetnie egy kollégának, amiből 10–12 órát számolnak el azóta, hogy bevezették a rendelkezésreállási időt. Elmondása szerint kártérítési eljárások is terhelik a munkavállalókat: kétmilliós kár felett 10 százalékot a dolgozóra terhelnek, miközben egy 80 milliós eszközt vezetnek, és egy kisebb kár is elérheti ezt az összeget. „Úgy kell beülni mindennap a buszba, hogy nehogy valami baj legyen, mert velem fizettetik ki” – fogalmazott.
A hétfői napot adták meg határidőnek, amíg leülhet velük a cégvezetés, különben bejelentik a sztrájk előkészítését. Ha sztrájkra kerül sor, az elégséges szolgáltatásnak eleget tesznek, de nem tankolják meg a buszokat, nem takarítják ki a belső terüket, és annak a jogi lehetőségét is megvizsgálják, hogy megtagadják a jegykiadást.
A demonstráción szolidaritását fejezte ki a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, és a Munkástanácsok elnöke is. A dolgozók a MÁV székházához is elvonultak, ahol át tudták adni petíciójukat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.