Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a Vállalkozások regionális munkaerő támogatását.
Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a Vállalkozások regionális munkaerő támogatását – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. Az augusztus közepén indított program mások mellett pályakezdők, kisgyermekesek vagy tartósan munkanélküliek foglalkoztatására ösztönöz fejenként akár 900 ezer forint állami hozzájárulással. A vissza nem térítendő bérköltség támogatást mostanáig 10 410 új munkatárs felvétele után igényelték a cégek. Közel négyötödük esetében már oda is ítélték a munkaadóknak a kért forrásmennyiséget összesen 6,7 milliárd forint értékben.
A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében elérhető 2022. augusztus 15. óta. A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások. A támogatás célcsoportjába tartoznak a 25 év alattiak, a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők, a legalább 6 hónapja regisztrált álláskeresők. Hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülésen lakik.
A hat hónapon át igénybe vehető támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az új munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a bruttó bér és szochó legfeljebb háromnegyedét vállalhatja át az állam. A pályázati feltételekről részletes tájékoztatás ezen a linken olvasható.
A Vállalkozások regionális munkaerő támogatásának köszönhetően mostanáig a legtöbben Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állhattak munkába. Az ágazatok közül a kereskedelem-gépjárműjavítás, az építőipar és a turizmus-vendéglátás vállalkozásai érdeklődnek a legélénkebben a program iránt.
Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: „2022 első tíz hónapjában 240 ezer fő alatt maradt a regisztrált álláskeresők átlagos száma. E mutató a jelenleg rekordévnek számító 2019-ben sem süllyedt 250 ezer alá. A kedvező eredményhez nagyban hozzájárult, hogy májustól augusztusig kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, mint korábban bármelyik hónapban. A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása tíz hét alatt elérte az eredetileg kitűzött tízezres célszámot az igénylésekben. A 8,5 milliárd forint összértékű kérelmek alapján több mint 8300 fő támogatásáról született eddig kedvező döntés. A kormányzati segítséggel kenyérkeresethez jutottak közel harmada fiatal, a program jóvoltából már háromezer 25 év alatti talált állást.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.