Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
„A rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek” – írják közleményükben.
A vásárlók megértését kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség. A nagy kereskedelmi láncokat tömörítő szakmai szervezet közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy szerdán későn este megjelent rendeletében a kormány már csütörtöktől elrendelte az árstopot a tojások és a burgonya esetében, márpedig „a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni az éjszaka során. „A rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek” – írják közleményükben.
A szervezet kiemeli: „a családok több mint 200 milliárd forint támogatáshoz jutnak az élelmiszerárstop révén, oly módon, hogy ennek terheit a kereskedők viselik”.
Ezért azt kérik, a fogyasztók vegyék figyelembe, hogy a kevés non-stop boltot leszámítva a boltok már bezártak az újabb árstoprendelet közzétételekor, márpedig „mind a tojás, mind a burgonya esetében többféle terméket is értékesíthet egy-egy üzlet, így nem csak két darab árcédulát kell átírni, az árcédulák cseréjének pedig van egy időigénye, még akkor is, ha ideiglenesen kézzel írják ki az új árakat”. Ezenkívül – mint írják – „rendkívül fontos, hogy az online pénztárgépek átállítása az új árakra a megfelelő nyugtaadáshoz elengedhetetlen, ennek is van egy időigénye, ráadásul megfelelő, szigorú feltételek mellett, tehát még ha az árcédulákat át is írják a kereskedők, a nyugtaadatoknak azokkal egyezniük kell”. Ezen túl azt is megjegyzik, hogy az új, az árstopokról szóló feliratok előállítása is időt vesz igénybe.
Az újabb, a burgonyát és a tojást érintő árstopot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a szerdai kormányinfón, a rendelkezés értelmében a tyúktojás és az étkezési burgonya ára nem haladhatja meg a szeptember 30-án érvényes árszintet. A politikus arról nem beszélt, hogy a rendelkezés mikor lép életbe, a szerda késő este kiadott Magyar Közlönyből derült csak ki, hogy már csütörtöktől hatályos a rendelkezés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.