Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mészáros Lőrinc cége felmondta a veje vállalkozásával fennálló szerződést két vasúti korszerűsítési munkánál, ezért tovább csúszhat a kivitelezés, és akár el is úszhatnak az uniós támogatások.
Veszélybe került azoknak a vasúti korszerűsítési munkálatoknak az uniós támogatása, amelyeknél a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal villamosítása és a váci vasútállomás villamos felújítása lenne a cél – írja a Szabad Európa. A lap szerint ugyanis a fővállalkozó, a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft. felmondta a kivitelező Vasútvill Kft.-vel fennálló szerződését.
A fejleményről a Vasútvill Kft. adott ki közleményt, jelezve, hogy – a BÉT honlapján közzétett dokumentumban nem nevesített – fővállalkozójuk idén március 29-vel indoklás nélkül felmondta a szerződést.
A Szabad Európa emlékeztet, hogy a Vasútvill Kft. a Mészáros Lőrinc lányát, Ágnest feleségül vevő Homlok Zsolt érdekeltsége, aki egy cseh vállalkozáson keresztül bír a cégben részesedéssel, Mészáros lánya pedig a Vasútvill felügyelőbizottsági tagja lett 2019-ben.
Mészáros Lőrinc vejéhez került a cég, amely sok Mészáros-féle vasúti projektet ellenőrzött
Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje előbb beszivárgott a vasúti fejlesztések műszaki megfelelőségét ellenőrző cégbe, pár hete pedig felvásárolta a céget. Új tulajdonosa lett annak a GTH Holding nevű cégnek, amely 2015-ben elnyerte a közbeszerzést szinte az összes magyarországi vasútépítési munka műszaki hitelesítésére - írja az e heti HVG.
A felmondás által érintett munkálatok értéke a váci vasútállomás esetében 14 milliárd, a Püspökladány–Biharkeresztes pályaszakasznál pedig 47,76 milliárd forint. A lap szerint előbbi esetében 70-80, utóbbi esetében 90 százalékos a készültség, így van kockázata, hogy a felmondással együtt nem készül el az idén. Ha ez nem történik meg, akkor bukhatja az ország az unió által erre adott támogatást.
A Szabad Európa úgy tudja, hogy a felmondás egy komoly személyes ellentét következménye Mészáros Lőrinc és Homlok Zsolt között: utóbbi cége egyre kevesebb megbízást nyert az utóbbi években, Homlok-Mészáros Ágnes pedig január 31-től kikerült a Vasútvill felügyelőbizottságából.
Borítóképünkön a Homlok–Mészáros házaspár.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.