Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába, a munkaerőhiány nagy úr.
„A BKV igazgatósági ülésen valóban szóba került a Fülöp-szigetekről és Indonéziából hozott buszvezetők ügye” – ismerte el Népszavának Nemes Gábor, a BKV igazgatóságának tagja.
A lap arról ír, hogy akkor a munkaerőhiány (nem csak a BKK-nál, hanem a Volánbusznál is), hogy novembertől indonéz és fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak az ArrivaBus Kft. által üzemeltetett járatokon Budapesten. A cég a fővárosban közlekedő buszok harmadát üzemelteti, és vélhetően fogja is egy ideig, tavaly ugyanis két tendert is elnyert, ami után 10+2 évig üzemeltethet közforgalmú autóbuszvonalakat Budapesten.
Ugyanakkor a külföldi sofőröket nem ők alkalmaznák, hanem egy munkaerő-kölcsönző cég, amely a járművezetők lakhatásáról és étkeztetéséről is gondoskodni fog. Az ügy már túlvan az első lépéseken, hiszen már képzik az új sofőröket, sőt, az Arriva angolul beszélő diszpécsereket is felvesz.
Nemesnek ugyanakkor vannak kétségei: mint mondta, a BKV-nál felvetődött, hogy az ázsiai sofőrök hogyan tudnak kommunikálni az utasokkal, különösképpen az első ajtós felszállás esetén, amikor az utazási jogosultságokat is ellenőrizni kell, illetve ki kell adni a jegyet, ha valaki a sofőrtől vásárolna.
Az ArrivaBus Kft. ugyanakkor azt közölte a lap megkeresésére, hogy „a fővárosi közösségi közlekedésben mindennapossá vált a sofőrhiány. Stratégiánk szerves része, hogy minden lehetséges eszközzel bővítsük saját járművezetői állományunkat… miután a magyar kormány hiányszakmának minősítette a járművezetői szakmát, lehetőséget adott arra, hogy az ArrivaBus megvizsgálja a harmadik országbeli munkavállalók munkába állításának lehetőségét és előkészítse ezt”.
Ők az indiai nők, akik Magyarországra jöhetnek teherautó-sofőrnek: „Olyan lehetőséget kaptam, amiről sokan csak álmodnak"
Egy civil szervezet segítségével hat hónapos képzés kaptak Indiában, de még Európában is várnak rájuk kihívások.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.