Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Felújították az éttermet, szombaton nyitott újra. Száz méteres sor alakult ki.
A 35 évvel ezelőtti első megnyitást idézte az az érdeklődés, ami a McDonald’s Régiposta utcai éttermének felújítását követő újranyitását kísérte.
A szombat délutáni újranyitás előtt – akárcsak az első 1988-as első nyitást követően – hosszú sorban álltak a bebocsátásra (és a beígért ingyen menüre) váró vendégek. A Szeretlekmagyarorszag.hu szerint 100 méteres volt a sor.
Az étterem felújítása a napokban készült el, pénteken Rácz Jenő séf készítette különleges menü kaptak a leghűségesebb vendégek.
A globális étteremlánc tagjait másutt az izraeli-palesztin konfliktus foglalkoztatja, erről itt olvashat:
Az izraeli-palesztin háború nem várt mellékszála: egymásnak szólogatnak be a McDonald'snál
A gyorsétteremlánc izraeli partnercége az izraeli katonáknak oszt ingyenburgereket, míg a szaúdi, a kuvaiti, az ománi, a jordániai, a törökországi és az Egyesült Arab Emirátusokban működő partnervállalatok a gázai palesztinoknak küldenek segélyt.
A McDonald"s egyébként a közelmúltban frissítette a hamburgerek készítésének módját, amiről pedig itt írtunk:
Stikában elkezdett máshogy főzni a McDonald's
A gyorsétteremlánc apróbbakat csavart a burgerek készítési folyamatán, így kicsit megváltozott ezek íze és állaga. A folyamat hónapokkal ezelőtt indult meg, és mostanra az összes magyarországi étterembe begyűrűzött. Megkóstoltunk három szendvicset, és arra jutottunk, hogy a módosításokat valószínűleg csak a hardcore mekisek veszik észre, kivéve a Big Mac salátaváltozását: az a kocamekiseknek is egyből fel fog tűnni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.