Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mosóczi László a MÁV–START és a Volán közös vezérigazgatója. A közös igazgatóságban és felügyelőbizottságban több kormányközeli bankár is széket kapott.
Folytatódik a MÁV–VOLÁN-csoport integrációja, miután az állam tulajdonosi jogait gyakorló, Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részvényesi határozatában úgy rendelkezett, hogy 2023. december elsejétől közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság irányítja a MÁV-START és a Volánbusz tevékenységét – olvasható a vállalatcsoport közleményében.
Az egységes irányítású két társaság közös vezérigazgatójának Mosóczi Lászlót, a MÁV-START vezérigazgatóját kérte fel a közgyűlés.
Ezzel párhuzamosan a vasúti személyszállító vállalat és a Volánbusz eddigi igazgatóságainak egységesítésével létrejött a két cég új, immár azonos tagokból álló igazgatósága is, amelynek elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója, tagjai pedig ifj. Chikán Attila, Lantos István, Németh Lászlóné, Sors László, Puskás András és Vida József lettek.
Szintén azonos tagokat delegált az ÉKM a két vállalat felügyelőbizottságába, így mindkét testület elnöke Hegedüs Éva, tagjai pedig Naszvadi György, illetve Dancsó József és Szarvas Ferenc lettek.
Az autóbuszos közszolgáltató vállalat eddigi vezérigazgatója, Kruchina Vince a jövőben a Volánbusz általános vezérigazgató-helyetteseként folytatja szakmai pályafutását, továbbá a MÁV–START menedzsmentjét támogatja munkájával. A MÁV–VOLÁN-csoport egészének tevékenységét, a közlekedésfejlesztési stratégia végrehajtását továbbra is Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója irányítja.
A MÁV és a Volán egyesítése 2020 közepén kezdődött, amikor Mager Andrea állami vagyonért felelős miniszter a Volánt a MÁV alá rendelte. A két vállalat egyesítésének már sokadszor esett neki a kormány, az összevonás terve nem sokkal a 2010-es kormányváltás után már felbukkant, aztán szinte kétévente előkerült egy terv erre vonatkozóan, többféle változatban.
Lázár János a közlekedési terület átvétele után rapid módon nevezett ki több mint harminc vezetőt az állam közlekedési cégeihez. Sok sikeres menedzser volt köztük, de kevesen láttak közelről közlekedési vállalatokat. Ugyanez igaz a most kinevezettekre is, adva, hogy az egyesített testületekben nagyrészt a korábbi kinevezettek maradtak.
A teljesség igénye nélkül: Vida József és Hegedüs Éva bankár, Sors László, az adóhivatal korábbi vezetője, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter és államtitkár volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.