Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A miniszterelnök a bérletárakkal promózza a kormány családbarátságát.
A közoktatási informatikai rendszeren, a KRÉTA-n keresztül üzent a gyerekek szüleinek Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A „rendszerüzenet” mögött egy „tájékoztató” levél olvasható a miniszterelnök aláírásával. A levélben a miniszterelnök tájékoztatja olvasóit, hogy március 1-től új tarifarendszert vezettek be az állami közösségi közlekedésben.
Bár ez nincs feltétlenül így, a levél szerint „az Ön családja is nyertese lesz” az új rendszer bevezetésének.
A miniszterelnök nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy „a család a nemzet alapja, ezért a magyar kormány számára a családok és a gyermekek segítése kiemelt fontosságú”.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.