Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Vasutasok Szakszervezete Lázár Jánoshoz fordult.
Összesen csaknem hatszáz dolgozó várja hónapok, de akár évek óta is azt a pénzt, amiért szabadidejében hivatalosan megdolgozott a MÁV-nál – közölte szerdán a Vasutasok Szakszervezete. Szerintük a MÁV olyanoknak tartozik, akik különféle projektekben, munkaidőn kívül, szerződés alapján vállaltak munkákat nekik. „Nemcsak a székház költöztetésében külön megállapodás alapján feladatot vállalt dolgozóinak tartozik még a megállapodott vállalási díj kifizetésével a cégvezetés, hanem olyanoknak is, akik 2023-ban vagy még korábban szerződtek pluszmunkára a MÁV-val” – írta a VSZ.
A szakszervezet állítja, hogy korábban többször is követelték az érintettek kifizetését, erre azonban nem került sor. „A Vasutasok Szakszervezete megelégelte a méltatlan bánásmódot, miután a napokban ismét – sokadszorra – a felvetett problémára megint a szokásos »megvizsgáljuk, mit tehetünk« válasz érkezett, úgy döntött, Lázár János minisztertől kér segítséget a hatszáz hoppon maradt vasutas számára” – írták.
Meleg János szakszervezeti elnök a Lázárnak küldött levelében azt írta, a kollégák maradéktalanul teljesítették a szerződésben vállaltakat, így jogosan várják el, hogy határidőre kapják meg pénzüket. Meleg hozzátette, reméli, Lázár is fontosnak tartja, hogy „az elvégzett munkáért mielőbb jogos pénzükhöz jussanak az érintett vasutasok”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.