Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Balásy Gyula ezt az összeget három cégből vette ki osztalékként.
Késve, de megérkeztek Balásy Gyula legnagyobb cégeinek éves beszámolói, melyek alapján Rogán Antal kampányainak megvalósítója
három fő cégéből összesen 21,6 milliárd forintot vett ki osztalékként.
Balásy társaságai közül a New Land Media 78,5 milliárd forint bevételt ért el 2023-ban, a nyereség 9,537 milliárd lett, ez után 9,5 milliárd forintot vett fel osztalékként a kommunikációs szakember. A Lounge Event Kft. nettó árbevétele 85 milliárdos volt, a profit 8,183 milliárd, ebből 8,1 milliárdot vett ki Balásy, a Lounge Design Kft. pedig 20,9 milliárdos bevételnek, valamint négymilliárd plusz kétmillió forint profitnak örvendhetett – a tulajdonos itt kereken 4 milliárd forint osztalék kivételéről döntött.
Megemlítendő még a Balásy partnere, Hidvégi Krisztina által vezetett Village Media Kft., mely szorosan együttműködik a három nagy társasággal a kisebb helyekre – falvakba, városi és kerületi önkormányzatok kiadványaiba – viszi el a kormány üzeneteit. Tavaly itt 5,5 milliárdos bevételre 1,58 milliárdos profit jutott, amit Hidvégi teljes egészében ki is vett osztalékként.
(via 24.hu)
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.