EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Nemcsak a Libegők Éjszakáján, hanem egészen szeptember közepéig működik az R158-as vonal, régi buszokkal.
Július közepétől szeptember közepéig minden vasárnap jár az R158-as buszjárat a Széll Kálmán tér és a Zugligeti Libegő völgyállomása között – írja közös közleményében a BKK és a BKV. A járaton olyan buszokkal utazhatnak az érdeklődők, amelyek a budapesti utcakép meghatározó elemei voltak az elmúlt évtizedekben: az Ikarus 260-as, 263-as, 412-es és 415-ös autóbuszok, amelyek pont úgy néznek ki, mint amikor először megjelentek a budapesti utcákon.
A buszok a két végállomás között nem állnak meg, azokra csak a végállomásokon lehet felszállni. Az R158-as busz normál díjszabás szerint közlekedik, így vonaljeggyel vagy bérlettel is igénybe vehető, az utazáshoz nem kell pótjegyet váltani.
Az R158-as járat július 14. és szeptember 15. között csak vasárnaponként közlekedik. A Libegők Éjszakája rendezvényhez kapcsolódva kivételesen már július 13-án, szombat délután 17 órakor elindulnak a buszok.
Az R158 a régi, 1980 és 2008 között létezett 158-as vonal ideiglenesen újjáélesztett változata.
A retró buszok közül a 260-as az Ikarus legikonikusabb és legnagyobb darabszámban gyártott járműve.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.