Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A társaság lecsökkentett jegyzett tőkével is folytatja: a könyvvizsgáló megbízását nemrég hosszabbították meg újabb egy évvel.
Rogán Antal döntése nyomán 560 millió forintot kivonnak a 2021-es vadászati világkiállítást szervező, de még most is működő Egy a Természettel Nonprofit Kft.-ből, melynek jegyzett tőkéje így a kft.-k minimumára, 3 millió forintra csökken, írja a 24.hu.
Hogy miért van még mindig szükség erre a cégre, és miért kell neki még mindig közpénzmilliárdokat utalni, azt a tavalyi mérleghez fűzött szöveges beszámoló így indokolja:
“A társaság fő feladata a 2021. évi Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás eseményeinek és eredményeinek értékmegőrzése, végleges lezárása, az utókommunikáció, az archiválás és az értékmegőrzés volt. Ezt a feladatot – tekintettel arra, hogy 100 százalékban állami tulajdonú projektcég – költségvetési támogatásból valósította meg.”
A vadászati expóra 2021-ben 17,6 milliárd forint állami támogatást vett igénybe az Egy a Természettel. De ha nemcsak a kiállítás évét nézzük, hanem hozzászámoljuk a társaság 2019-es alapítása óta beérkezett költségvetési támogatásokat is, akkor a 24.hu szerint ennél sokkal több,
összesen 27,1 milliárd forintról van szó.
Az összeg minden bizonnyal nőni fog, hiszen a nonprofit kft. tovább működik, és ehhez újabb költségvetési forrásokra lesz szüksége – vetítette előre az ügyvezetés a tavalyi beszámolójában. A könyvvizsgáló megbízását nemrég már újabb egy évre meghosszabbították, számára 1,98 millió forint díjat állapítottak meg az éves beszámoló elkészítéséért, illetve a támogatások elszámolásáért.
Az sem a cég bezárása felé mutat, hogy az Egy a Természettel februárban nettó 250 millió forintos keretszerződést kötött Balásy Gyula cégeivel, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel, amelyek gyártási és rendezvényszervezési feladatokat fognak végezni, egyelőre nem világos, milyen céllal.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.