Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Arra kérik a kormányt, hogy emelje majdnem háromszorosára az áfamentesség határát, és egy 2025-től élesedő EU-s szabály lehetővé is tenné ezt. Eddig nincs válasz arra, hogy terveznek-e ilyet behozni az új adószabályok közé.
Kisvállalkozók szervezetei már eddig is lobbiztak a kormánynál, hogy emelje fel azt a határt, amely alatt nem kellene áfát fizetni, most pedig egy uniós szabályozás is lehetővé tenné ezt, de a kormány még nem reagált rá – írta a Telex.
Az EU új, a kisvállalkozások áfamentességéről szóló szabályozása 2025-től lép életbe, ez azt teszi lehetővé, hogy évente 85 ezer euró hazai bevételig felmentsék a cégeket az általános forgalmi adó megfizetése alól. Egész pontosan 100 ezer euró összbevételig, amelyből 85 ezer euró lehet abban az országban, amelyben a cég központja van – ez a mostani árfolyamon több mint 33 millió forint. Ez a határ Magyarországon még évekkel ezelőtt 12 millió forint lett, és ugyan azóta az infláció miatt nagyot nőttek a cégek költségei, az értékhatár nem változott.
Az adó mértékét minden tagállam saját maga határozhatja meg, ahogyan azt is, milyen támogatás jár. Az uniós szabály a mentességnek felső határt szab, azt nem teszi kötelezővé, hogy minden tagállam el is menjen addig. A magyar kormány gazdaságpolitikájának évek óta fontos eleme, hogy a vállalatok sok adókedvezményt kapnak, ezért cserébe viszont az áfa kulcsa a legmagasabb az egész EU-ban, úgyhogy kérdéses, hogy a jövő évi adócsomagban kiterjesztik-e azoknak a kis cégeknek a körét, amelyeknek nem kell áfát fizetniük.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A portál olyan dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek megerősítik, hogy a Bizottság a jövőben az összes támogatást a jogállamisági feltételek betartásától kívánja függővé tenni.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.