Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A műanyaggyártás során keletkező rákkeltő anyaggal érintkezhettek a burgonyatörők, amelyeket visszahív a Mömax lakberendezési áruház. Arra kérik a vásárlókat, hogy vigyék vissza a terméket, és megkapják a vételárat.
A Nébih vizsgálata alapján a Mömax visszahívja a 49010162/05 cikkszámú „CLASSIC” burgonyatörőt (LOT: 4JA99), mert termékünk nem felel meg a biztonságos használathoz szükséges egészségügyi feltételeknek – írják.
Mostantól nem értékesítenek több ilyen burgonyatörőt, és arra kérik a vevőket, hogy az eddig megvásárolt darabokat vigyék vissza az áruházba, ezután a vételárat a termék leadásakor visszakapják.
A Nébih szerint a problémát a primer aromás aminok (PAA) kioldódása okozhatta. Az aminok egyes képviselőit műanyaggyártásban, festékgyártásban használják. Az élelmiszerekbe kerülhetnek PAA-k a velük érintkezésbe kerülő anyagokból, például papír csomagolóanyagok feliratához használt tintából is. A vegyületek egy része rákkeltő, másik részük pedig feltehetően rákkeltő hatású – írja a Nébih.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.