Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A pennsylvaniai étterem üzemeltetője engedélyt adott Trumpnak, hogy nála kampányoljon.
Kisebb botrány tört ki az Egyesült Államokban azután, hogy Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje beállt krumplit sütni egy pennsylvaniai McDonald’sban. Több vásárlójuk és alkalmazottjuk is bírálta a céget az esemény után, amiért megengedte az elnökjelöltnek, hogy egy étteremben kampányoljon.
A CNN szerint a McDonald’s az eset után elhatárolódott az akciótól, azt közölték, hogy semmi közük nem volt Trump krumplisütéséhez, és nem támogatják egyik jelöltet sem. Úgy fogalmaztak: „Nem vagyunk vörösök vagy kékek – mi aranysárgák vagyunk.”
Ugyanakkor az elnökjelölt a látogatásával nem sértett semmilyen szabályt, mert a mekik franchise-rendszerben működnek, tehát az üzemeltetetésükért alvállalkozók felelnek. Az ominózus gyorsétterem egy Derek Giacomantonio nevű férfi kezében van, és ő engedélyt adott a kampányeseményre. Emellett meghívta a Demokrata Párt elnök-, és alelnökjelöltjét, vagyis Kamala Harrist és Tim Walzot is egy étterem-látogatásra.
Egyébként a McDonald’s a közleményében arra is kitért, büszkék arra, hogy Trump többször is pozitívan nyilatkozott róluk, ahogy Harris is. Utóbbi általában azt is hozzáteszi, hogy szeretettel gondol vissza azokra az időkre, amikor egy mekiben dolgozott 1983 nyarán, amikor még a washingtoni Howard Egyetem hallgatója volt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?