Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amikor hasonlóképp jött ki a világ egy problémás időszakból, mint amit most várnak, az egészségipar egész jó befektetés volt, de most sok a bizonytalanság.
Sok bizonytalansággal szembesülnek a befektetők, amikor azt keresik, mibe érdemes tenni a pénzüket, ebből a szempontból lehet érdekes az egészségügy – áll a Fidelity most kiadott elemzésében. Eszerint az egészségipar alapjai továbbra is stabilak, így a befektetőknek változatlanul javasolt ezeket előnyben részesíteni.
A befektetők leginkább azt figyelik, hogy miként áll talpra az amerikai gazdaság, és hogyan alakul a kínai gazdaságélénkítési program. Az elemzés idézi a Goldman Sachs egy tanulmányát: mivel egyre többen várják azt, hogy az Egyesült Államokban a Fed úgy tud összehozni egy fokozatos kamatcsökkentést, hogy csökken az infláció, de közben nem süllyed vissza az ország a recesszióba (ezt hívja a közgazdászszleng puha landolásnak), azt nézték meg, hogy mi történt a korábbi ilyen időszakokban. Amikor korábban ilyen helyzet volt, akkor az egészségügyi cégek részvényei a nagy kamatcsökkentések utáni első két hónapban nagyjából ugyanúgy mozogtak, mint a többi tőzsdei mutató, az azt követő egy évben viszont nagyjából 10 százalékkal jobban teljesítettek.
Kockázatot jelent Kína, az ottani gazdaság gyengélkedése ugyanis szerte a világon visszavetette az orvostechnológia és az orvosi eszközök gyártásának nyereségeit. A Fidelity elemzése szerint a leginkább valószínű az, hogy ha helyre is áll az ottani növekedés, az elmúlt évtizedekben tapasztaltnál visszafogottabb lesz.
És arra is sokan figyelnek a befektetők közül, hogy mi lesz az elhízás elleni gyógyszerek sorsa: a kínálat folyamatosan nő, és egyre többen szednek ilyen szereket, viszont épp azért, mert nagyobb a verseny, ez még lefelé is viheti az árakat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.