Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
November vége óta több ezer gyógyszertárnak nem utalta el az állami támogatást a NEAK.
A kormány döntött a szükséges előirányzat módosításáról, így a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) megkezdi a közforgalmú gyógyszertáraknak a támogatott gyógyszerek után járó összegek kiutalását. Decemberben két dekád utalása maradt el, amely összeg legkésőbb a jövő hétig megérkezik a patikákhoz – közölte a NEAK.
Mint írták, a kormánydöntés alapján biztosított fedezet révén a további patikai elszámolások ellenértékének kifizetése folyamatosan, a megszokott ütemben történik, és a késedelmesen teljesített összegek után járó kamatokat is kifizetik a gyógyszertáraknak.
Hozzátették: a nagykereskedő cégek is megerősítették, hogy a gyógyszertárak gyógyszerekkel történő ellátása folyamatos, így minden beteg továbbra is tb-támogatással jut hozzá a kezelőorvosa által felírt gyógyszerekhez.
A 444.hu szerdán írta meg, hogy november vége óta több ezer patikának nem utalta el az úgynevezett gyógyszertámogatást a NEAK. A gyógyszertárak nagyjából hetente, havonta négyszer készítenek elszámolást arról, mekkora a gyógyszerek tényleges és tb-támogatott ára közötti különbség, amit az állam jellemzően még a 15 napos fizetési határidő előtt, egy héten belül megtérít nekik. Az állami támogatás összege – amelyet a patikák tehát gyakorlatilag meghiteleznek az államnak – a kisebb vállalkozások bevételének akár a felét is adhatja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.