Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ingatlan megvásárlásához annak idején többek között Szijjártó Péter apja nyújtott hitelt Szijjártó-Nagy Szilviának.
355 millió forintért hirdették meg eladásra azt a Dunakeszin található házat, amelyet hét évvel ezelőtt vett meg Szijjártó Péter feleségének, Szijjártó-Nagy Szilviának a cége, a Varázshíd Rental Kft. – számolt be a 444. Az ingatlant anno az erre a célra alapított cég az akkori hirdetés alapján 125 millió forintért vásárolta meg, azaz most közel háromszoros áron ad túl rajta.
Az 1080 méteres telken fekvő 540 négyzetméteres ház megvásárlását Szijjártó-Nagy 2017-ben részben bankhitelből, részben apósától, a külügyminiszter apjától kapott kölcsönből finanszírozta. Az ingatlant annak a Kincsem Sziget Közhasznú Kft.-nek adták ki, amelynek Szijjártó-Nagy is felügyelőbizottsági tagja volt 2018 és 2020 között. A Kincsem Sziget felzárkóztató tanodát működtetett itt, ősszel azonban bejelentették, hogy elköltöznek az épületből.
A Varázshíd Rentalnak a külügyminiszter felesége idén február végéig 51 százalékos tulajdonos volt, ekkor kivásárolta a kisebbségi tulajdonos Kardos Éva részesedését, az 1,47 milliós névértékű üzletrészért 87,8 milliós vételárat fizetett, ebből a szerződés aláírásakor 49,3 millió forintot utalt át, a többit pedig július 1-ig kellett kifizetnie, biztosítékként zálogjog lett bejegyezve a dunakeszi ingatlanra. Ugyaneddig a határidőig Szijjártó-Nagynak vissza kellett fizetnie két kölcsönt: 24,5 millió forintot Kardosnak, 60,1 milliót pedig a korábbi bérlő Kincsem Szigetnek. Szijjártó Péter felesége a februári ügylet idején 84,6 millió forintos kölcsönt adott saját cégének, hogy az ki tudja fizetni a fenti összegek felét.
A portál szerint a zálogjog a mai napig szerepel a Varázshíd Rental cégkivonatában, és nem is kezdeményezték annak törlését, így előfordulhat, hogy Szijjártó-Nagy nem utalta el a júliusi határidőre a tartozásokat, amelyeket most az ingatlan eladásával próbál behajtani korábbi üzlettársa. A tranzakciót egyébként a Borkai Zsolt szexbotrányában is érintett győri ügyvéd-üzletember, Rákosfalvy Zoltán jegyezte ellen.
A lap Szijjártó-Nagyot és Kardos Évát is kereste az üggyel kapcsolatban, választ egyik érintettől sem kaptak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.