Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az MBH elnök-vezérigazgatója nem repes az örömtől, hogy több százmilliárd forint adót kell befizetniük, de a gazdaságpolitikai érdek előbbre való, a tulajdonosok pedig türelmesek. Mészáros Lőrinccel szokott találkozni, szerinte a tulajdonos nem szól bele semmibe.
„Éppen a napokban számoltam ki, hogy összesen 215–220 milliárd forint adót fizet az MBH Csoport egy év alatt az államnak” – mondta Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója az Indexnek adott interjúban a banki különadó fenntartásával kapcsolatos véleményét firtató kérdésre.
A bankvezér szerint „a gazdaság egészének stabilitása az elsődleges”. „Egy ilyen méretű szervezet élén számomra kulcsfontosságú, hogy jól működjön a gazdaság, hiszen végső soron mindannyian ebből profitálunk” – véli.
Barna Zsolt szerint „bármennyi adót” azért nem viselnek el, de ha ki tudják gazdálkodni a különadót, akkor azt „csendben megteszik”.
A tulajdonosok türelmesek, elégedettek a mostani eredményekkel
– véli a bankvezető. Az MBH Bank tulajdonosi struktúrája egyébként nemrég változott, a közvetlen tulajdonos Magyar Bankholdingot tíz részre darabolták, az MBH-ban lévő érdekeltségüket a tulajdonosok felosztották. Ugyan a magyar állam kivételével a tulajdonosok magántőkealapok mögé rejtőztek, tudható, hogy
a fő tulajdonos Mészáros Lőrinc, utána a Matolcsy Ádám köréhez sorolt Száraz Istvánnak van jelentős érdekeltsége.
A magyar állam részesedése már csak 20 százalékos.
Barna Zsolt annyit azért elismert, hogy „ha nem vonnának el ekkora mértékben forrásokat, az akvizíciós és egyéb” törekvéseik jobban teljesülnének.
Jelenleg azonban a társadalmi, illetve gazdaságpolitikai érdek mást diktál, és ez így számunkra elfogadható
– tisztázta az amúgy elvileg versenypiaci, többségében magánkézben lévő, profitorientált pénzintézet vezetője a prioritásokat.
Ennek némileg ellentmondva egy másik kérdésre válaszolva Barna Zsolt leszögezte: „egyszerűen nem úgy működünk, ahogy azt kívülről néha elképzelik, hanem pont úgy, mint bármelyik tőzsdei nagyvállalat: a hajót a menedzsment kormányozza, teljesen függetlenül, a legjobb tudása szerint”.
A bankvezér azt is vázolta, milyen kapcsolatban van Mészáros Lőrinccel: alkalmanként van lehetőségem találkozni vele, de ez nem befolyásolja a bank működését.
„Sem szakmai, sem stratégiai kérdésekben nem avatkozik bele a bank életébe, viszont a tulajdonosi szerepkör minden aspektusát betölti.”
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.