Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint az Allegro nem nyújt kellő tájékoztatást a vásárlóknak, és nem a jóhiszeműség és a tisztesség alapján járt el.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a lengyel tulajdonú Allegro online piactér üzemeltetőjével, az Allegro sp. z o.o-val szemben, mivel azt gyanítják, hogy a webáruház nem nyújt kellő tájékoztatást a felületén hirdetett „árgarancia rendszerről” – áll a versenyhatóság közleményében. A GVH szerint ugyanis jelentős információkat csak többszöri kattintás, illetve hosszas legörgetés után ismerhetnek meg a vásárlók, többek között azt, hogy a garancia csak 20 webáruház esetében érvényesíthető, az érvényesítéséhez regisztrálni kell az oldalon, a kapott kupon pedig csak bizonyos fizetési módok esetében használható fel.
Az üzemeltető továbbá a GVH szerint „nem a jóhiszeműség és a tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal járt el”, mivel az árgarancia rendszert olyan feltételekkel alakították ki, amely a fogyasztó számára megnehezíti az igény érvényesítését, valamit a megszerezhető kupon felhasználhatóságát is. A versenyhivatal ugyanakkor emlékeztet, hogy az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a jogsértést biztosan elkövette. A GVH-nak három hónapja van lefolytatni a vizsgálatot, amelyet kétszer két hónappal hosszabbíthat meg.
Az Allegro lengyel online piactér magyar változata alig 4 hónapja, októberben indult el Magyarországon. A webáruház felületén több mint 150 ezer, döntően lengyel kereskedő mintegy 130-150 millió terméke kapható. 2023-ban világszinten több mint 20 millió vásárlója volt az oldalnak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.