Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Úgy érezte, mások pénzének kezelése lelkileg nagyon megterhelő, évek óta érlelődött benne a döntés.
2026. január 23-án a Zsiday Viktor által kezelt Citadella befektetési alap beolvad a Móricz Dániel és Cser Tamás által kezelt Hold Columbus alapba. Ezzel véget ér Zsiday több évtizedes portfóliómenedzseri karrierje, azonban „aktív részese marad a Hold szellemi műhelyének a befektetési bizottság tagjaként” – olvasható a közleményben.
Zsiday Viktor, aki saját blogján rendszeresen bírálta a kormány gazdaságpolitikai és fiskális lépéseit, 2009 nyarán indította el a Citadella névre keresztelt abszolút hozamú származtatott befektetési alapját, amelynek A sorozata 2009-es indulása óta (forintban, költségek után) 9 százalék évesített hozamot ért el, ami 4,6 százalék évesített reálhozamot jelentett befektetőinek.
A visszavonulás kapcsán elmondta: „Mások pénzének kezelése rendkívül megterhelő lelkileg, ezért már jó ideje gondolkoztam azon, hogy meddig végezzem ezt a tevékenységet. Meddig van a mérleg pozitív serpenyőjében több, mint a negatívban. Úgy érzem, most jött el ennek az ideje. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki rám bízta a pénzét, azt remélem, hogy nagy részük elégedett volt az eredményekkel”.
Az elhatározás évek óta formálódott Zsidayban, végül 2025 szeptemberében az MNB-hez benyújtott beadvánnyal véglegesedett a döntése. Az ügyfeleknek alapvetően nincs teendőjük, 2026. január 23-ától már Móricz Dániel és Cser Tamás kezelik a pénzüket. Aki ezt nem szeretné, január 16-án 16 óra 50 percig vagy a beolvadás után bármelyik forgalmazónál visszaválthatja a befektetési jegyét.
Zsiday Viktorral a HVG Közös költség című podcastja októberben készített interjút:
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A tanároknak eddig kötelező tagságot jelentő Nemzeti Pedagógus Kar megszüntetését kezdeményezné a PDSZ.