Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Hat méter magasról zuhant le egy munkás.
Munkahelyi baleset történt csütörtökön a CATL debreceni cellagyárának építési területén – írja a Cívishír a vállalat közlése nyomán.
A tájékoztatás szerint az egyik szerződött partner munkavállalója a szellőztetőberendezést szerelte az elektródhegesztő épületben, a függesztett kazettás mennyezet feletti térben. Ám mivel a munka során nem megfelelő járófelületet használt, és – a jelenlegi információk alapján – nem rögzítette magát a korábban felszerelt kikötési ponthoz testhevederrel, az ideiglenes fa járófelületről nagyjából hatméteres magasságból lezuhant. A baleset körülményeinek tisztázása és kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.
Az eset után azonnal értesítették az Országos Mentőszolgálatot. A helyszínen dolgozó munkavédelmi szakemberek a kiérkezésükig ellátták a sérültet, majd a mentők riasztották a mentőhelikoptert is. A helikopter érkezése után a mentőorvos segítségével stabilizálták a sérült állapotát, akit végül mentőautóval szállítottak kórházba.
Az előzetes kórházi információk szerint belső sérüléseket nem állapítottak meg, de a munkavállaló combcsont- és alsólábszárcsont-törést szenvedett.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
71 embert ideiglenesen ki kellett telepíteni.
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.