2030-ig legalább 15 milliárd euró értékű automatizációs potenciált hozhat a magyar gazdaságba a mesterséges intelligencia, ami önmagában a GDP 6-7%-ának felel meg – áll a McKinsey hétfői közleményében.
A tanácsadó cég szerint az össz-nemzetgazdasági hatás akár ennél is több lehet, ha a megnövekedett termelékenység a gazdaság regionális versenyképességét is fokozni tudja.
Hiába az elmúlt évtizedek vaskos állami támogatásai és gazdaságélénkítési programjai, az elköltött, óriási összeg nem fordította érdemben termőre a magyar gazdaságot. Hogy hogyan változtathatna ezen a Tisza-kormány, arról Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet Gazdaságkutatási igazgatója beszélt a HVG New World Talks konferenciáján.
A megállapítások egy júniusban megjelenő tanulmányból származnak, amely azt is kiemeli, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon a foglalkoztatottság 81%-ig emelkedett, a reálbérek pedig 2008 óta több mint 50%-kal nőttek, ám ez a struktúra a McKinsey szerint elérte a lehetősége határait, ezért a jövőbeni növekedés forrása már nem a létszámbővítés, hanem kizárólag a termelékenység lehet.
A magyar gazdaság termelékenysége márpedig érdemben elmarad mind az uniós, mind a V4-átlagtól. A jelenség hátterében az alacsony hazai hozzáadott érték, a nagyvállalatok és kkv-k fejlettségkülönbsége és a mérsékelt innovációs képesség áll. Az AI viszont hatékonyabbá és termelékenyebbé teheti a gazdaság szereplőit a tanácsadó cég szerint, ha Magyarország vállalatai, intézményei és munkavállalói képesek élni az eséllyel.
Komoly szerkezetváltással kell modernizálni a magyar ipart, de ez nem azt jelenti, hogy a már bevált dolgokat ki kéne dobni. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a magyar emberek megértsék: az elmúlt rendszer sulykolásával szemben nem az állam feladata, hogy megoldja minden problémájukat, hangzott el a HVG New World Talks konferenciájának iparpolitikai kerekasztal-beszélgetésén.