„Megerősíteni, de cáfolni sem tudjuk” – Szíjj László cégét a titokzatos kötvényekről és Magyar Péter vádjairól kérdeztük

A Szíjj László-féle, állami pénzekkel kitömött Duna Aszfalt szerint nem nekik kellene beszélniük arról, hogy vásárolt-e állami szereplő a kötvényeikből.

  • HVG

Július elején írta meg a HVG, hogy a Duna Aszfalt Zrt. tavaly novemberben 400 millió dollár névértékű, 2035-ben lejáró kötvényt bocsátott ki. Pár nappal később azt is megpróbáltuk megtudni, hogy mire kellhet ekkora forrás a cégnek (a mintegy 140-150 milliárd forint a vállalat 455 milliárd forintos 2025-ös árbevételének nagyjából harmada), de arra is kíváncsiak voltunk, hogy volt-e állami szereplő a kötvényt lejegyzők között. Ez utóbbi kérdés már csak azért is fontos, mert a Duna Aszfalt növekedésének alapját az elmúlt másfél évtizedben jelentős részben nagy állami út- és – csoportszinten – hídépítési megrendelések adták. A cégcsoport 2025-ös eredményeit is megdobhatták az Orbán-kormány utolsó nagy infrastruktúra-beruházásai. 

A Duna Aszfalt azonban néma maradt, annyit közöltek csak, hogy „a kötvénykibocsátás nem nyilvános tájékoztatóval és nem szabályozott piaci bevezetéssel történt, ezért annak feltételei, körülményei és részletei nem tartoznak a társaság nyilvánosan hozzáférhető tájékoztatásába”.

https://hvg.hu/360/20260703_duna-aszfalt-kotveny-400-millio-dollar-mnb-allami-kitettseg

Akkori cikkünkben úgy fogalmaztunk, hogy

a következő évek egyik nagy kérdése az lesz, hogy a cégcsoport miből termeli ki ennek a finanszírozási költségeit, miközben a Tisza-kormány felülvizsgálja azokat a nagy állami infrastruktúra-beruházásokat, amelyek az elmúlt években a Duna Group legfontosabb megrendeléseit adták.

Nem is gondoltuk volna, hogy ennyire beletrafáltunk, csütörtökön ugyanis Magyar Péter bejelentette, hogy négy ügy miatt feljelentést tesznek, és a felsorolásból nem maradt ki a Duna Aszfalt sem. A miniszterelnök szerint a Duna Aszfalt afrikai projektjét az Eximbank a Magyar Fejlesztési Bankkal összesen 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozással támogatta.

Az ügylet célja az volt, hogy Zambia és Kongó között gyorsforgalmi autóút, híd és határátkelő épüljön. Magyar kiemelte, hogy mindkét érintett ország a legmagasabb kockázati kategóriába tartozott az Eximbanknál is. A projekt tulajdonosi háttere jelenleg nemzetközi jogvita tárgya. Egyes biztosítékok érvényesítéséhez a kongói kormány hozzájárulása szükséges, a finanszírozás 80 százalékára pedig a magyar állam vállalt kezességet – sorolta csütörtökön a miniszterelnök. A feljelentést hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tették.

Ezek után ismét a Duna Aszfalthoz fordultunk, hogy ugyan árulják már el, hogy a Magyar Péter által említett 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozás azonos, illetve összefügg-e a Duna Aszfalt Zrt. tavaly novemberi, 400 millió dollár névértékű, 2035-ben lejáró kötvénykibocsátásával. És persze újfent megkérdeztük azt is, hogy volt-e állami szereplő a vásárlók között.

A cég válasza sokatmondó:

Az elhangzottak alapján nem gondoljuk, hogy felmentést jelentenek cégcsoportunk számára az értékpapírtitok ránk vonatkozó kötelezettsége alól, ezért az elhangzottakat nem tudjuk sem megerősíteni, de cáfolni sem.

Amikor pedig arra kérdeztünk rá, hogy ha valóban volt állami szereplő a kötvényeik vásárlói között, akkor arról miért nem kommunikáltak korábban, a cég úgy reagált, hogy ők nem térhetnek el a törvényi előírásoktól és ha részt is vett állami szereplő a kötvényprogramjukban és „ezen körülmények jogosan a közérdeklődésre számot tartóak”, akkor annak kellett volna őket felmenteni a titoktartási kötelezettségük alól, hogy nyilvánosságra tudják hozni a nevét, vagy pedig akár maga az állam cég is közölhette volna, hiszen „saját magára vonatkozóan nem kötelezi titoktartás”.

A Duna Aszfalt ezen kívül még azt is közölte, hogy „a befektetők részéről széles körű, közel egy évig tartó, a Duna Aszfalt Zrt pénzügyi, vagyoni, jövedelmezőségi helyzetét, valamint a projekt kockázatait és várható megvalósulását értékelő részletes elemzést követően került sor a jegyzésre”.

https://hvg.hu/kkv/20260424_szijj-laszlo-luxusjacht-lady-mrd-duna-aszfalt-szijjarto-peter-kulugyminiszter-benko-szilard

Nyitóképünkön Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor között Szíjj László látható. Fotó: HVG / Túry Gergely

Hozzászólások