Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Néhány órás hivatalos látogatásra hazánkba érkezett a világ legnagyobb repülőgépe, az Airbus A380-as.
Néhány órás hivatalos látogatásra hazánkba érkezett a világ legnagyobb repülőgépe, az Airbus A380-as. A Lufthansa színeiben érkező vendéget a reptér vezére, Jost Lammers fogadta. A nagy napot a felek, tehát a reptér és a Lufthansa ki is használták egy kis önpromóra.
Jost Lammers a gép érkezése előtt tartott sajtótájékoztatón - az MTI beszámolója szerint - történelmi pillanatnak nevezte a gép landolását, ami azért finoman szólva is költői túlzásnak tűnik. Felidézte, hogy 1967-ben érkezett a német cég először Budapestre, és 1985-ban először landolt az akkori legnagyobb utasszállítóval, a Boeing 747-esével. (Annak is hasonló repi jelentősége volt, mint a mostaninak, mert hogy a Jumbo menetrend szerinti személyforgalomban soha nem repült Budapestről és már biztos, hogy nem is fog.)
Ofer Kisch, a Lufthansa csoport közép-kelet-európai regionális igazgatója azt mondta, szeretnék a mostani bemutatóval hangsúlyozni, hogy Magyarország stratégiai fontossággal bír a német légi cég számára, és bemutatni a magyaroknak is, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt az Airbus A380, amelyből a Lufthansa már nyolccal rendelkezik. Hát azzal, hogy az utasjelölteknek kinyitották a kilátóteraszt, nagyon megmutatták.
Az Airbus A380-as 2005 áprilisában szállt fel először, és 2007 október 25-én állt forgalomba a Singapore Airlines színeiben. A Superjumbo legnagyobb megrendelője az Emirates, amely 90 darabot rendelt.
A Superjumbo látványa a világ nagy repteren teljesen megsokott már, de Ferihegyen ez volt az első látogatása. És valószínűleg sokáig az utolsó is, mert nem sok esély van arra, hogy a következő években menetrendszerűen is repüljön ide.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.