Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Trend nélkül hánykolódik egész nap az Apple-részvények árfolyama az első olyan kereskedési napon, amikor már nem...
Trend nélkül hánykolódik egész nap az Apple-részvények árfolyama az első olyan kereskedési napon, amikor már nem bízhatnak a részvényesek Steve Jobs zsenialitásában. Eleinte, a kis forgalmú európai kereskedésben 3 százalékot esett az árfolyam Jobs halálának hírére, majd csökkent a veszteség.
A Nasdaq-on még mínuszban nyitott a papír, de hamar átlendült a pozitív tartományba. Ezt részben az általános piaci emelkedés indokolta, a nap derekán azonban újra lejtőre került a papír, immár hangulattól függetlenül. Mert igaz, hogy kissé enyhült az optimizmus a Wall Street-en, de csak a nyereségek csökkentek, az Apple viszont átcsúszott kis mínuszba.
Meg sem próbálunk kísérletet tenni arra, hogy összefoglaljuk a Jobs halálával kapcsolatban megjelent gondolatokat, észrevételeket. De talán nem áll messze a valóságtól annak kijelentése, hogy a világ legnagyobb hatású, egyben legnépszerűbb cégvezetője távozott az élők sorából, Az Apple további kilátásaival kapcsolatban viszont csak annyi látszik, hogy igen megosztottak a szakértők.
Senki sem tudja, nem is tudhatja, hogy az életművet tovább tudják-e venni a volt munkatársak, meddig tart még a cég sikertörténete.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.