A film szerint Jeanne de la Motte, a régi francia királyi család, a Valois-k leszármazottja a velejéig romlott Rohan kardinálisnak, Franciaország bíbornokának segítségét kéri jogtalanul elvett családi birtoka visszaszerzéséhez. Csakhogy a bíbornok maga is a királyné, Marie-Antoinette elveszített kegye után áhítozik, mert miniszterelnök szeretne lenni. Jeanne a szent cél, az ôsi birtok visszaszerzéséért szerelme, a gáláns Rétaux de Villette segítségével Marie-Antoinette leveleit hamisítva elhiteti a kardinálissal, hogy a királyné, feladva elzárkózását, Rohan segítségét kéri a csillagászati értékű, egykor Madame du Barry, XV. Lajos kegyencnője számára készíttetett, de a király halála miatt az ékszerésztől át nem vett gyémántnyakék megvásárlásához. A kardinális lépre megy, a nyakék megérkezik. Dramaturgiai homály fedi az összefüggést a nyaklánc megszerzése és a Valois-kastély visszaadása között, hiszen a királyné a film szerint sem óhajtja a drága ékszert. A hamis levelezés lelepleződik, Rohant letartóztatják, s az agresszív hisztérikának ábrázolt Marie-Antoinette kérésére a parlament ítélőszéke elé állítják, Jeanne-nal, Rétaux-val és a többiekkel együtt. Rohant felmentik, Rétaux-t száműzik, Jeanne-t, a magányos, büszke hőst megvesszőzik, tüzes vassal megbélyegzik és életfogytiglani börtönre ítélik, ám ő Londonba szökik, ahol közönsége szeretetétől és tiszteletétől övezve felolvasást tart emlékirataiból, melynek részletei gyanúsan emlékeztetnek a történet filmben ábrázolt változatára.
A valóságban XVI. Lajos meg akarta ugyan vásárolni Boehmer ékszerésztől Marie-Antoinette-nek, az ékszerek nagy kedvelőjének a nyakláncot, de a királyné visszautasította, azzal, hogy az amerikai függetlenségi háborúhoz "nagyobb szükség van hajókra, mint nyakékre". Rohan bíboros rendkívül hiszékeny, ám kortársai szerint szellemes és jóindulatú ember volt, arra pedig semmiféle bizonyíték nincs, hogy miniszterelnöki ambíciókat táplált volna. Rohannal a királyné azért nem volt jó viszonyban, mert a kardinális még bécsi nagykövetként magára haragította Mária Teréziát, Marie-Antoinette anyját a grandseigneuri fényűzéssel, amellyel elhomályosította a császári udvart. Jeanne de la Motte és férje, továbbá Rétaux az évszázad szélhámosaiként és a nyaklánc-üggyel felkorbácsolt indulatok, rágalmak és a francia forradalmat megelőző legnagyobb politikai botrány kirobbantóiként írták be nevüket a történelembe. Jeanne-nak valóban csörgedezett Valois-vér az ereiben, s rögeszmésen vágyott is a nagyúri pompa megkaparintására. Ő és barátai a nagyszabású szélhámossággal megszerzett nyakéket szétszedték és darabonként adták el, értékének töredékéért, ami azonban így is elég volt ahhoz, hogy lelepleződésükig fényesen éljenek belőle.
Történelmi léptéket attól kapott az egyszerű szélhámosság,  hogy Rohan kardinálist az udvar kegyvesztettjeként, s az ügyről a végkifejletig mit sem sejtő, ártatlansága nyomatékos bizonyítását óhajtó Marie-Antoinette kívánságára a párizsi parlament, azaz az igazságszolgáltatás elé állították. Politikai hiba volt XVI. Lajostól, hogy Rohannak felajánlotta a választás lehetőségét: vagy ő, a király, vagy a parlament bíráskodik felette. Az eredeti vádirat Rohant felmentette ugyan a csalás vádja alól, ám a királyné nevének meghurcolása miatt megfosztották volna minden rangjától és távoznia kellett volna az udvartól is. A nagypolgárokból álló parlament azonban, amely mindig is az arisztokrácia és a királyi hatalom ellenlábasa volt, a bíbornok teljes felmentése mellett döntött, engedve a per idején felkorbácsolódott indulatoknak, s a  "házmester lelkületű párizsi lakosság" (az esetnek remek könyvet szentelő Szerb Antal megfogalmazása)fantazmagóriáinak Marie-Antoinette eszeveszett pazarlásáról és romlottságáról.
Rágalmak, legendák és indulatok szövődtek a nyaklánc botránya körül, amelyek már a francia forradalmat tápláló rágalmak, legendák és indulatok voltak. A szövevényes történet, az ancien régime kabátlopási ügye s benne XVI. Lajos és Marie-Antoinette feltűnő ártatlansága és tehetetlensége valóban a francia forradalom előjátéka. Az évszázadokon át büntetlenül pazarló és kegyetlenkedő francia királyok gyenge, jelentéktelen utódai lakolnak elődeik vélt és valóságos bűneiért az erősödő harmadik rendnek köszönhetően. Nem lehetett könnyű a filmben a valódi drámát szántszándékkal elfedni, hogy a tudatlanság hervasztó kliséibe gyömöszölt, hazug, unalmas, zavaros történet váljék belőle.
A királyné nyakéke (amerikai, 117 perc, rendezte Charles Shyer)