Jön az uniós pénzeső, de a kivéreztetett vidéki települések mintha már álmodni is elfelejtettek volna

Van település, ahol már annak is örülnének, ha az Orbán-kormány által elvont pénzeket megkapnák – derül ki a HVG összeállításából, amelyben arra kerestük a választ, mekkora várakozások övezik vidéken a felszabaduló uniós forrásokat, mire költenék azokat. Volt polgármester, aki az Orbán-rendszer sarcpolitikája után csak annyit mondott: „mindennek örülünk”.

Történelmi lehetőséget lát Karácsony Gergely budapesti főpolgármester abban, hogy az új kormány hazahozza az uniós pénzeket, s a napokban már sorolta is, mi mindenre költene: utakra, közlekedésre, árvízvédelemre, szennyvízkezelésre, esélyteremtő, lakhatást segítő, szociális ellátást javító projektekre. Míg a főpolgármester ugrásra készen várja, hogy kiderüljön, mennyit és miként használhat majd fel Budapest a közeljövőben felszabaduló összesen mintegy 16 milliárd eurónyi uniós pénzből, vidéken egyelőre óvatos lelkesedéssel várják a fejleményeket. Legalábbis ez derült ki, mikor önkormányzatokat, polgármestereket kérdeztünk arról, milyen terveik vannak, mire használnák a forrásokat.

Visszafogottságuk annyiban érthető, hogy egyelőre nem tudják, mekkora összegek válhatnak elérhetővé és mikor, milyen pályázati feltételek lesznek. Az uniós források elérhetőségéről azon a közelmúltban tartott találkozón is kevés szó esett, amelyen Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter egyeztetett önkormányzati érdekszövetségi vezetőkkel, polgármesterekkel. Több településvezető konkrét javaslatcsomaggal érkezett, de érdemi megbeszélés egyelőre nem zajlott. A HVG kérdéseket küldött a tárcának arról, hogy az önkormányzatok mire, mikor és mennyit kaphatnak, de a minisztérium nem adott konkrét választ. Csak egy másik megkeresésünkre közölték: szoros együttműködésre, közvetlen szakmai párbeszéd kialakítása törekednek az önkormányzatokkal, az egyeztetést június második felében folytatják.

https://hvg.hu/gazdasag/20260424_befagyasztott-zarolt-unios-penzek-hazahozatala-rrf-helyreallitasi-alapok-kohezios-alapok-infrografika

Annyi biztos, hogy a most felszabaduló pénzek egy nagy részét kitevő helyreállítási alapból jórészt lekötött, részben meg is valósított fejlesztéseket, például az iskolai laptoposztást finanszíroz az EU, vagyis itt nincs mozgástere a kormánynak. Van viszont a települések számára egyébként is fontosabb felzárkóztatási (kohéziós és szociális) támogatások esetében, amelyek nagyobbik része szintén zárolva volt eddig. A kimondottan a településfejlesztést segítő Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP Plusz) egy része esetében is ez volt a helyzet.

Fontos azonban hozzátenni, hogy a zárolás okozta pénzhiány miatt az Orbán-kormány olyan pályázatokat is vonakodott kiírni, amelynek a forrásai egyébként elérhetők lettek volna. A jó hír, hogy a sürgős határidő csak a helyreállítási alapra vonatkozik, a felzárkóztatási támogatások esetében a pénz 2029 végéig hívható le.

Mindennek is örülnek

Bármennyi pénz áll is majd a házhoz, a településeken bizakodók, hiszen az elmúlt években kivéreztette az Orbán-kormány az önkormányzatokat, különösen a nem kormánypárti vezetésűeket.

Hozzászólások